2010. január 15., péntek

Működik a céges internetkapcsolat is. Remélhetőleg így már könnyedebben vesszük az elénk állított kötelezettségeket. Fix IP cím satöbbi, satöbbi.Holnap leszek 46 éves. Az Isten éltessen még sokáig.

2010. január 10., vasárnap



Gyönyörű hajó de nehezen navigáltak vele
         Ebben a csúnya párás "nemszeretem"  időben, úgy gondoltam felteszek  egynéhány képet az első vitorlás élményemből.  Már nagyon várom a tavaszt, az első húsz fok körüli hőmérsékletet, hogy lehessen a Széltolót algagátlózni és vízretenni. Most izgulok, hogy a telet hogyan vészeli át, a szél nem tépte-e le róla a takaróponyvát?
El kellene menni meglátogatni, de úgy tudom most előre be kell jelentkezni, hogy beengedjenek Siófokra a kikötőbe. Talán már a térfigyelő kamera rendszer működik. Nincsenek biztonsági őrök. Elkészítettem a cégünk új honlapját szerintem roppant egyszerű de kellemesen használható. http://www.autobontokalocsa.hu// Sok honlap számomra túl bonyolult, zavaros. Lehet, hogy nem egyedül vagyok ezzel? Az én jelmondatom "Rend a lelke mindennek". Az egyszerű szegényes ház is lehet rendezett, szép, frissen meszelt egy kis muskátlival az ablakában.  Már gyűjtöm az információkat a tavaszi algagátlózáshoz és fenékjavításhoz.
http://www.mugyantak.hu/ 



Az első vitorlás élmény. Kotori öböl. Ide jöttünk a Jugó elől




Jó lesz ez nekem?






Elgondolkodva


Naplemente, hazagondoltam

Kapitányunkkal


A kapitány úr teljes harci díszben


Búcsúvacsora

2010. január 1., péntek

A szeretett hajó amelyről a hajónapló szólni fog